HUNGARIANHUB PROJEKT

VIRTUÁLIS SZÍNHÁZ

Virtuális színház nyílik magyar közösségeknek…

A Hungarian Summit a magyar összefogást támogató esemény idén márciusban, a floridai Daytona Beach-en került volna megrendezésre a HungarianHub nonprofit szervezet szervezésben. A vírus okozta helyzetre való tekintettel a teltházasnak ígérkező eseményt a szervezők elhalasztották. Az tervezett eseményen több jelentős hazai és Amerikában élő magyar művész, alkotó vett volna részt, melynek előkészületeiben és szervezésében a HungarianHub és a Hungary L!ve Fesztivál lelkes önkéntes csapata vett részt. A közel egy éves előkészítést igénylő programot a szervezők nem akarták veszni hagyni, így a szervezésben részt vevő kreatív csapat elkezdett közösen online ötletelni.
 
A kialakult szituációra reflektálva elsődleges célként fogalmazódott meg, hogy lehetőség szerint a magyarországi művésztársadalom megszorult anyagi helyzetén próbálnak segíteni. Továbbá felmerült annak a lehetősége, hogy az adott helyzetben hogyan, milyen eszközök segítségével juttatható el értékes, színvonalas  kulturális élmény a határokon túl élő magyar közösségekhez.  
Az ötleteket és célokat összegezve kikristályosodott egy konkrét projektterv, amelynek a Virtuális Színház nevet adták.
 

A hazai előadók, művészek és oktatók, külhoni magyar hétvégi iskolák tanulóival találkozhatnak online, beszélgethetnek, kurzusokat, mini performanszokat, felolvasást tarthatnak, ezzel is erősítve a köteléket az itthoni és diaszpórában élő magyarság között. A találkozások során a diákok jobban megismerhetik a magyar kultúrát, és annak neves képviselőit. Az interaktív kultúra órák mellett digitális filmklub, könyvklub, minikoncertek is várnak a nézőkre.  
A mai technikai lehetőségek számos megoldást kínálnak a hallgatóság bevonására, így egy közvetlen, egyedi találkozás valósulhat meg online az eseményeken résztvevők és egy-egy meghívott művész között. 
 
A program első eseményét a közelgő anyáknapja ihlette, melyre meglepetés műsorral készülnek a meghívott művészek és a szervezők.
 
Szeretnénk, ha valamennyi magyar szervezet meghírdetné a felhívást. Fontos számunkra, hogy a közösségeken keresztül a magyar kultúra – ebben az újszerű és rendhagyó formájában – eljuthasson a diaszpórában élő magyarokhoz.

NÉZZ BELE AZ ELŐADÁSOKBA!

a VIRTUÁLIS SZÍNHÁZ CSAPATA

PAZAUREK PIROS

PAZAUREK PIROS

HungarianHub, elnök / Ötletgazda

BORSOS ANNA

BORSOS ANNA

Hungary L!ve Fesztivál Szervező, színművész / Ötletgazda

NAGY ILDIKÓ

NAGY ILDIKÓ

Magyar Ház vezető, New York / Állandó háziasszony és programszervező

vélemények a virtuális színházról

JUDIT SUBERTNÉ HAÁLA

A Hungarian Hub nagyon szép gyermeknapi meglepetést szerzett Bánfalvi Eszter, Dániel András, Szalóki Ági, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán előadásával.
Köszönjük a szervezőknek, Pazaurek Pirosnak, Nagy Ildikónak, Boros Annának és az egész csapatnak!